5
Jun
Retail

Az egyszerű, huzalból készült váztól az intelligens, csúcstechnológiás kocsiig

– a bevásárlókocsi fejlődéstörténete

„Új és szenzációs.” Ezekkel a szavakkal mutatta be 1937. június 4-én Sylvan Goldman, az Oklahoma City székhellyel rendelkező Humpty Dumpty áruházlánc tulajdonosa a saját fejlesztésű bevásárlókocsiját a nagy nyilvánosság előtt. Egy hétköznapi tárgy, amely ma már napjaink szerves részének tekinthető, és szorosan kapcsolódik a Wanzl vállalat nevéhez. Ugyanis a vállalat jelentősen hozzájárult a legfontosabb bevásárlási segédeszköz fejlődéséhez, és ily módon az elmúlt évtizedek alatt globális piacvezetővé vált a bevásárlókocsik gyártása terén.

Kezdetben vala az inspiráció – a mai bevásárlókocsik alapját a Wanzl fejlesztette ki

A kereskedelem hosszú utat tett meg a pultos értékesítéstől az önkiszolgálásig – ez az út azonban elképzelhetetlen a Wanzl nélkül. Az önkiszolgálás bevezetése és a bevásárlókocsi kifejlesztése a 20. század közepén óriási áttörést jelentett a kereskedelemben. A Wanzl számára az egész azzal kezdődött, hogy a cég társalapítója, ifj. Rudolf Wanzl az Egyesült Államokba utazott az 1950-es évek kezdetén. Ott találkozott a világ első bevásárlókocsijával, és már a visszaúton elkezdett tervezni egy praktikusabb modellt. A Concentra névre keresztelt, szabadalmaztatott bevásárlókocsival a Wanzl meghallotta az idők szavát. A huzalból készült, egymásba tolható és fix kosárral kialakított eszköz révén meghatározta minden bevásárlókocsi működési elvét, amely voltaképpen máig alig változott. Ennek következtében az önkiszolgáló üzletek a bevásárlókocsival együtt valódi diadalmenetnek lehettek részesei. A technika és a dizájn azóta is folyamatosan változik, igazodva a kor aktuális szükségleteihez.

A bevásárlókocsi egyedi sokoldalúsága – „Made by Wanzl” áruszállítás

A bevásárlókocsik nem egyformák. Sok minden függ az üzlet típusától, az áruválasztéktól, az értékesítési területtől, az elhelyezkedéstől és a vásárlói összetételtől, ugyanis ezek befolyásolják a bevásárlókocsik méretét, teherbírását, kialakítását, valamint a tartozékokat. A Wanzl különböző bevásárlókocsi-sorozatainak egyedi konfigurációs lehetőségei szinte végtelenek: Fenékrostéllyal ellátott, nagy rakodási térfogatú legyen, vagy a leltári eltérések csökkentése érdekében inkább rakodási lehetőség nélküli alvázzal rendelkezzen? Huzalból vagy műanyagból készüljön a kosara? Kis kosártérfogata legyen, hogy a napi bevásárlási tételeket gyorsan bele lehessen rakni, vagy nagy kosártérfogata, hogy a teljes heti bevásárlásban segítséget nyújtson? Legyen mozgójárda-kerekekkel felszerelve, hogy több épületszinten is magabiztosan tudják használni? Bébiülés, gyerekülés, táskaakasztó, pohártartó és nagyító is legyen rajta? Sima érmés rendszerrel működjön vagy a digitális használatba vételt lehetővé tevő HybridLoc rendszerrel? Comfort markolata legyen vagy inkább EvoGrippel lássák el az önálló beolvasás lehetővé tételéhez? Ezenkívül létezik rengeteg speciális kocsi is, amely igazodik az üzlet különleges szolgáltatásaihoz és a vásárlók igényeihez. Ilyenek például a gyerek-bevásárlókocsik, az idősek számára készült bevásárlókocsik és a mozgásukban korlátozottak számára készült bevásárlókocsik.

Újdonság – a Wanzl digitális bevásárlókocsija a fejlődési út legújabb állomása

Jelenleg nincs még egy megatrend, amely annyira meghatározná a társadalmi fejlődést, mint a digitalizáció. Ezért következetes lépésnek tűnik, hogy a bevásárlókocsi is digitális legyen. Azonban a fenntartható innovációhoz idő kell. Ezért kínál a bevásárlókocsik úttörőjeként számon tartott Wanzl olyan digitális megoldásokat, amelyek modulos koncepcióval valósítják meg az intelligens bevásárlókocsit. A kereskedők maguk döntik el, milyen mértékben legyen intelligens a kocsi. A Hybridloc rendszerrel a Wanzl 2024 elején egy olyan hibrid érmés letéti zárat dobott a piacra, amely hagyományos érmetartóval és digitális használatba vételi lehetőséggel is rendelkezik. Ez jelentette az első lépést a Wanzl alaptermékének, a bevásárlókocsinak a smartifikációjához. Még idén ősszel megtesszük a második lépést az intelligens bevásárlókocsi piaci bevezetésével. A kereskedők ezt követően már az okos bevásárlókocsik esetében is támaszkodhatnak a Wanzl által nyújtott, bevált minőségre. A középpontban a használhatóság és a funkcionalitás áll. Ugyanis a Wanzl intelligens bevásárlókocsija figyelembe veszi az eddig megszokott bevásárlási viselkedéseket, ezáltal egyszerű bevezetést és használatot tesz lehetővé a kereskedőknek a mindennapok során.