Rudolf Wanzl több évtizeden át vitathatatlanul bebizonyította, hogy egy olyan vállalkozó, akinek van perspektívája. Jelmondata így szólt: „Minden fillért, amit keresünk, telekbe, téglába, habarcsba fektetjük.” Ennek szellemében a berlini fal leomlása előtt három hónappal, 1989 júliusában sor került a hatalmas kiterjedésű 4-es számú üzem alapkitűzésére. Rudolf Wanzl igazán szerencsésnek mondhatta magát: 1990 októberében, Németország újraegyesítésével egyidőben megnyílt az új elosztóközponttal és megnövelt gyártási felülettel rendelkező üzem. Azonban sok idő nem volt az ünneplésre, ugyanis a bevásárlókocsik és üzleti elemek iránti kereslet óriási volt az új tartományokban. Gombamód nőttek ki a földből a szupermarketek, kezdetben gyakran ideiglenes jelleggel: Zöld mezőkön sátrakat húztak fel „bevásárlóközpontként”, raklapokra pénztárasztalokat szereltek, és minden új üzletet rengeteg bevásárlókocsival látták el.

A Németország keleti felében élők végre mindahhoz hozzáférést kaptak, ami nyugaton már régóta megszokott volt. A határidőre történő szállítás érdekében a következő volt a jelszó a Wanzl vállalatnál: „Mindenki, aki él és mozog, a futószalaghoz!” A vasárnapok munkanapokká váltak, és az adminisztrációval foglalkozó munkatársak is szorgosan besegítettek a gyártásba. Sőt, egyes üzletkötő munkatársaknak a sikeresen megkötött megbízásokon túlmenően a szállítószalagnál is a maximumot kellett nyújtaniuk. Itt pedig nem mással találkoztak, mint magával a vállalkozást alapító családdal. Szó szerint mindenki besegített! Szerencsére az új csarnokok kellő helyet és elegendő erőforrást biztosítottak ahhoz, hogy a temérdek beérkező megbízást pontosan, a megszokott Wanzl-minőségben lehessen teljesíteni. A cégalapító előrelátása, a véletlen egybeesés és a munkatársak hónapokig tartó szolidaritása garantálta, hogy a Wanzl piaci részesedései a politikai fordulatot követő években folyamatosan növekedjenek. A munkatársak száma és a forgalom meredeken ívelt felfelé, és a Wanzl a térség egyik legnagyobb munkaadójává nőtte ki magát.