Ausztrália. Koalák, végtelen tengerpartok és kenguruk minden mennyiségben – már csak a megfelelő bevásárlókocsik hiányoztak. Úgyhogy adta magát, hogy Gottfried Wanzl értékesítési vezető, egyben az ügyvezetőség elnöke, a pénzügyi igazgatóval együtt felkerekedjen, hogy feltérképezze a távoli kontinenst. Természetesen a kis delegáció az áruházak felderítése során olyan üzletekkel is találkozott, amelyekben egyetlen Wanzl bevásárlókocsi sem volt. S bár úgy tartja az ausztrál mondás, hogy „Csak a buta bárány béget, ha meglátja a farkast”, az ausztrál piacon lévő versenytársak termékeinek nem maradt más választása: Magukra vonták a Wanzl-küldöttség figyelmét, amely kész volt kideríteni a gyenge pontjaikat.

Egy nagy bevásárlóközpont alsó szintjén, a mélygarázsban szétszórt bevásárlókocsik gyűjtőpontjánál Gottfried Wanzl elindult egy kocsihoz, letérdelt a földre, és szakértő mozdulatokkal megvizsgálta: megtapogatta a hegesztési varratokat, megfigyelte a fogantyúk megmunkálását, oldalára fordította a kocsit, ellenőrizte a csapágyazást és a görgők szabad forgását. Miközben teljesen belefeledkezett a műszaki állapotfelmérésbe, egy nyers hang dörrent rá: „Hey, Mate, what are you doin'?” (Hé, haver, mégis mit csinálsz?) A szupermarket egyik biztonsági munkatársa botlott bele a kis német küldöttségbe, akik védelmében a cég ausztrál képviselője szólalt fel: „Ez a híres Wanzl úr Németországból – a BEVÁSÁRLÓKOCSI ATYJA!” A férfi zavarba jött és lefagyott, miközben a földön térdelő, nagyra becsült férfit mustrálta. Aki végül felállt, leporolta a ruháját, odament a biztonsági őrhöz, és kinyújtotta felé a kezét. A férfi jó erősen megszorította a kezét, és barátságosan rámosolygott. Akkor minden rendben!